4,4 milliárd forintot kérnek ezért a szuperritka Porschéért
Ez az eladó négykerekű portéka nem egyszerűen egy sportkocsi, sokkal inkább egy közútra szabadított versenyautó.
Ez az eladó négykerekű portéka nem egyszerűen egy sportkocsi, sokkal inkább egy közútra szabadított versenyautó.
Ennek a kelet-német járgánynak kétszer olyan erős a motorja, mint a mezei Wartburgoké.
Nem minden nap jön szembe az utakon egy ilyen G-feltöltős Volkswagen.
A határzár előtt is nőtt a bizonytalanság, de egyelőre úgy készülnek a kereskedők, hogy nem kell majd hetekre bezárni.
Ez a Golf GTI a 80-as években a gyártás legvégén hagyta el a gyártósort.
A kiváló állapotnak örvendő közel 6 évtizedes autó értéke több százmillió forintra tehető.
Ha új autó lenne, járna rá a 2,5 millió forintos nagyacsaládos támogatás. Íme egy kiváló állapotú és új gazdára váró régi kombi Citroën DS.
A 13 éves hipersportkocsitval eddig kevesebb, mint 2 400 kilométert tettek meg.
Ez a lényegében szalonállapotú orosz terepjáró a típus életének kezdetére repít vissza bennünket.
Az összkerékhajtású, emelt hasmagasságú, erősen limitált szériás Golfot eddig szinte alig használták.
A Mozaik utcában és a Vas Gereben utcában, ahol ezeket a vizsgákat csinálják, átálltak az online regisztrációra.
Ebben a hagyományos ajtók nélküli szabadidőautóban feltehetően már az 50-es tempó is száguldásnak érződik.
Ezt az autót egyértelműen nem használati tárgyként, hanem befektetésként vásárolták meg.
A remek állapotnak örvendő kétütemű kisautó méregzöld színben pompázik.
A nyitható tetejű és 170 lóerős motorral szerelt E30-as egy igazi négykerekű időgép.
Sok-sok millió példány készült belőle, de ma már kevés ilyen jó állapotú 2CV-t találni.
A közelmúltban teljes restauráláson átesett autó egyenesen a rendszerváltás korába repít vissza bennünket.
A stuttgarti gyártó kompakt modellje szó szerint bejáratósan új, ráadásul egy erősen limitált sorozat példánya.
Ez a kiváló állapotnak örvendő német luxusautó egyenesen az ezredfordulóra repít vissza bennünket.
A szuperritka Pullman Landauletből az egykori afrikai elnöknek három is parkolt a garázsában.